Rendszer keresése a káoszban...

Nah most egy ideig nem írtam semmit blogba....ami annak köszönhető, hogy most bennem egy pöppet káosz van....

Rengeteg dolog van amit nem értek, ami nem egyértelmű számomra, nem tudom mit érzek, mit gondoljak, mit tegyek, mihez kezdjek, stb....

Szal kezdjük a legelején...

Ugyebár a párommal vége lett a kapcsolatnak, bár azóta igen fontos barát a számomra... Gyakorlatilag most azt kell, hogy mondjam továbbra se közömbös a számomra, érdekel mi van vele, aggódom érte, hiányzik, féltem, egy szóval még az érzelmek nem múltak el (valószínű sokáig nem...), szerelmes vagyok... Ugyanakkor most az eszem és a szívem egy rohadt nagy háborúban van, amelynek nem tudom az eredményét...mert az eszem azt mondja "Lépj tovább, mert mindenkinek úgy lesz a jó..." viszont a szívem meg nem képes erre... Olyan helyet foglalt el a szívemben, amelyet még senki... Megbeszéltük, hogy barátok maradunk, de ez sem éppen zökkenőmenetes...(de ezt majd kicsit később) Tehát gyakorlatilag azt kell mondanom, hogy szenvedek, de ez nem lenne így teljesen igaz, mert szépen lassan, de haladok a jó irányba... Igazából, ha nem láthatnám többet, ha elveszíteném, mint BARÁTOT, akkor nem tudom mi lenne... :S Viszont most jön az a része a dolognak, amikor is egy olyan dalról fogok beszélni ami itt jön a képbe...

Bár az éj sűrűjén

ezer rémkép vesz körbe,

bírnom kell - Ő érte!

Sorra életre kél,

minden vérszívó, vad démon,

minden árnyék veszély.

Győznöm kell, lélekkel!

Bármi vár,

hullhat vérem, nem nagy ár -

ő érte!

Innét már nincs más út,

lépjek bár a semmibe,

szívem hajt érte!

Minden vágy eggyé vált,

Tűnő emlék az otthon,

Hozzá fűz szerelmem.

És ha Őt nézem én,

Minden félelem csak látszat

És az érzés, mi győz.

Szívem már oly erős,

Tűz és elszántság járja testem át -

Ő érte.

Minden vészt állnom kell,

Míg csak biztos révbe érünk -

Őt kell védjem.

Szív és ész

tettre kész!

Érted győztem le önmagam

is én - csak érted!

Semmi nem gyűr le már!

Itt vagyok, csak bízz bennem!

Én nem hagylak el!

Lesz erőm, lesz hitem!

Bátran áldoznám fel most mindenem -

Te érted!

Folyjon vérem,s ha kell,

vesszek el, hisz végzetem:

szeretni téged.

Nos igen, gondolom sokan tudják, hogy ez egy szerelmes szám, ami a Vámpírok Bálja című musicalben hangzik el. Albert énekli Sarahnak, vagyis inkább Sarahról szól...

Nah akkor most kezdjük el elemezni az én szemszögemből, vagyis hogy nekem miről szól ez a szám, vagy mit is jelent...

Ez a szám egy számomra nagyon-nagyon fontos emberről szól és rólam... (vagyis mintha én énekelném) Igen, Ő az exem (de fura még mindig ezt így kimondani...)! Mint már leírtam, egy olyan helyet foglalt el a szívemben, amit még soha senki!!! Nem hiszek Istenben, csak abban hogy MINDEN OKKAL TÖRTÉNIK...de mégis úgy érzem, vallom, hogy minden ember egy bizonyos céllal jön a világra...és nekem ezt jelenti ez a szám... Ez így kicsit zanzás....szal arról szól, hogy van Ő és nekem ha már párjaként nem is, de mint BARÁTKÉNT, nekem az a dolgom, hogy segítsem Őt...vagyis hogy az eléggé zűrzavaros életében segítsem... Akármiről beszélhetünk most... (munka, küzdés, stb...)

Tehát most azt érzem, meg hiszem, hogy ha nem is akarja, de én mégis próbálkozom segíteni az életét...

Nos ha most ezt olvasod, akkor most megtudtad miért is csinálom amit csinálok... hamár a személyes beszélgetés amiről beszéltünk valahogy elmaradt...

Jééé!!! Most jöttem rá egy olyan dologra, ami idáig fel se tűnt...LELTEM EGY CÉLT AZ ÉLETBEN... :)

Akkor ennyivel kevesebb dologra kell rájönnöm, hiszen meg van, hogy mihez kezdjek, mit tegyek, mert ha ezt sikerül elérni, akkor onnan az én hasonló gondjaim megoldását akár bekötött szemmel, kézenállva is... :)

Visszatérve arra a dologra, hogy nem "zökkenőmentes"...

Az a baj, hogy bármennyire is fontosak vagyunk egymás számára mint BARÁT, egyszerűen mindig vannak olyan kis apróságok, amelyeket felnagyítva bolhából elefántot csinálunk, ezzel fájdalmat okozva saját magunknak... Ezeket a dolgokat nem nagyon sikerült idáig megbeszélni rendesen, de a REMÉNY HAL MEG UTOLJÁRA... :)

Nagyon fontos a számomra mint BARÁT és nem akarom elveszíteni!!! Nem véletlen emelem ki mindig a BARÁT szót, mert ugyanis minden célom az, hogy ez megvalósuljon, az hogy IGAZ BARÁTOM legyen és ehhez egyre közelebb kerülök, de lehet, hogy pont ezekkel a kis apróságokkal egyre messzebb... Nos ezeket kell elkerülni...mert annak akkor nem lenne jó vége... :S Szerintem nagyon jól tudjuk mind a kettőnk hibás részben ezekben a dolgokban, de hiszem hogy ezt meg tudjuk változtatni... :$

Szeretlek, mint BARÁTOT, bár lehet ez néha nagyon furcsán jön le, de akkor most mindenért amit esetleg ellened tettem, vagy amivel megbántottalak, fájdalmat okoztam Neked BOCSÁNATOT KÉREK és ígérem ezentúl azon leszek, hogy véletlenül se forduljanak elő ilyenek, mert nem akarom azt elérni, hogy...kimondani is szörnyű...ELVESZÍTSELEK...

Hamár a barátoknál tartunk egyre több történés van a baráti körömben...

Van két barátom, akik történetesen egy pár, ők most szakítottak, de (Hál' Istennek) újra összejöttek... Ezáltal kicsit közelebb kerültem hozzájuk, mert ott voltam mind a kettőjük mellett és megismertem a gondolatmenetüket, hogy mit éreznek, mit látnak a világból... ÉS EZ JÓ!!! Szerintem ezáltal egy újabb emeletre emelkedett a barátságunk...:)

Kívánom Nektek, hogy a jelenlegi helyzet így maradjon és csak pozitív irányba változzon ezentúl! Sok boldogságot és erőt ahhoz, hogy céljaitokat elérjétek és olyan legyen az életetek, amilyennek elképzelitek!

Következő ember, akihez szólni szeretnék, az egy olyan ember akivel az utóbbi időkben kicsit mintha eltávolodtunk volna egymástól... Sajnos be kell látnom ez így is van... :S De remélem nincs veszve a dolog, mert Te is egy olyan ember vagy akit nem szeretnék elveszíteni! :$ Ígérem azon leszek, hogy a szakadékot, ami kialakult köztünk, feltöltsem és ezáltal visszanyerje a régi formáját barátságunk... Tőled is ELNÉZÉST KÉREK mindenért amit ellened tettem, amivel megbántottalak, vagy fájdalmat okoztam Neked!

Most jelen pillanatomban egy embert szeretnék megemlíteni, akiről idáig nem is tudtam elképzelni, hogy ennyire egy hullámhosszon tudunk gondolkodni... Ő az az ember akinek köszönhetem azt, hogy amit most leírtam, képes legyek átgondolni, elhinni és kiutat találni! Köszönöm hát Neked a tegnapi...vagyis ma hajnali (inkább reggeli) beszélgetést, amely kicsit felnyitotta a szemem az élettel és saját magammal, gondolataimmal, érzéseimmel kapcsolatban! Remélem sok ilyen beszélgetésünk lesz még (de azt viszont nem szeretném, hogy ugyan olyan helyzet váltsa ki ezt a dolgot mint legutóbb... :S) és rá fogok jönni sok számomra idáig TITOK-ra melyek hasznomra válhatnak a létezésben... :)

Azt hiszem, most röviden ennyi...hiszen így is kész kisregény lett belőle! :D A többiek a következő bejegyzésben lesznek! :D

Felejtés, de nehéz...

Az a baj, hogy most ott tartok egy kapcsolat vége után, hogy egyszerűen a szívem nem tud felejteni....vagy igazából nem akarok felejteni... Lelkem mélyén még mindig él a gyertyalángnyi remény, hogy talán újból enyém lehet, bár tudom ez nem így lesz...

Szerettem
ahogy két szemed sugarát rám vetetted,
Szerettem
ahogy karjaidba zártál.
Szerettem
ahogy forró ajkaiddal ajkam csókoltad,
Szerettem ahogy szerelmes szavaiddal azt mondtad:
˝Szeretlek!˝

Szerettelek
azért aki vagy,
soha el nem feledlek
MERT MÉG MOST IS SZERETLEK!

Most egy nagyon nagy harc zajlik bennem...... A két ellenfél pedig a szerelem és a barátság...mert szerelmes vagyok, de tudom nem lehet az enyém ismét, de elveszíteni nem akarom, tehát élek mellette igaz barátként... Szenvedek tudom, de jobban szenvednék, ha nem lenne semmilyen formában mellettem... Mert akkor félek más lenne az életem...

    Istenem, segíts meghalnom, kérlek,

Ebben a világban Nélküle félek,
Anélkül ki nekem az életet jelenti,
Csak benne tudtam végtelenül bízni.
De Ő nem szeret, nem látja lelkemet,
Nem látja hogy közönyével eltemet,
Annyira hiányzik, az ölelése, a szíve,
Érte kiált lelkem minden rezdülése.

Hogyan mondjam el mit jelent nekem?
Amikor a kezem a kezében pihen
Akkor a lelkem kacag, vidám, repked,
S kitárja kapuját a nem múló szerelemnek.

Vele annyira más minden, az egész élet,
Vele kötnék életre szóló szövetséget,
De ha mást akar, nem tudok ellene tenni,
Az idő majd segít, talán segít felejteni.

De még nem tudom hogyan, miképpen,
Nem értem az élet miért kegyetlen,
Vagy nem is az Élet, inkább az ember,
Ki nem törődik vérző szívemmel.

Fáj hogy nem törődik velem,
Fáj hogy nem ölel szerelmesen,
Fáj hogy szívem nem felejt,
S őérte millió könnyet ejt.

Tudom, hogy Te is olvasod! Csak arra kérlek, hogy ne változtasson ez a bejegyzés semmit!!! Kérlek, mert ezt leírtam, de nekem teljesen jó a mostani állapot, ahogy hozzám állsz......és hidd el akkor szenvednék a leginkább, ha ez a mostani helyzet megváltozna....akkor tényleg nem tudom mihez kezdenék...

Mit is ér az életem...

Az a baj, hogy nagyon beleéltem magam a dolgokba és ezáltal épülök szépen lefelé, mióta kimondta: VÉGE!

Nagyon sokat gondolkozom ér-e nélküle valamit az életem....

Hát valami ilyenre jutottam:

Mit is ér az életem?
Avagy hova tart énvelem,
A világ, mely feltartóztathatatlanul rohan.
Nem értem, nem is kértem,
Mégis csodálkozok, hogy nem értem.
Elmúlt a gyerekkor, de valahol belül,
Még most is egy gyerek szenderül.
Hasztalan küzdök, úgy érzem,
Hisz itt áll életem félkészen.
Nem mondhatom, hogy az elején,
Valahol, de messze nem a közepén.
Ott tartok, ahonnan nem látom a kiutat
Elmém ezután már talán nem is kutat.
Megelégszik a puszta léttel.
Beéri azzal a kevéssel.
Amely, mégiscsak több, mint gondolnám,
Az örömöt oly szívesen pótolnám.
Néha már az abszurdon mosolygok,
Holott ezek nem derűs dolgok.
Valahol az őrület határán?
-Igen, talán.
Mindent feladván?
-Nem! Megszoktam.
Sose volt könnyű, nem is lesz az…

Igazából még mindig reménykedek hátha meggondolja magát és rájön kellek neki....de sajnos szerintem már az érzelmeket felemésztették benne a kétségek, szóval nem fog bekövetkezni amit remélek.... :'(

Ezt így leírni könnyű, de belátni nem annyira....hát még felfogni és elfogadni... :S

Azt hiszem még egy versemet berakom ide, aztán egyenlőre ennyi....

Fél hét után a költőklinikáról

átszállítottak a szerelemelvonóra.

Groteszk száműzetésbe vonulva

vizslatom,

ahogy a hullámhasábokon a

város göndör jelzőtüze nő.

Még fancsali jelzőt üzenő

a panoráma,

mert háttal ülsz nekem,

biztos így tesztelik az addikció

meg a magány hatalmát,

de könnyen előfordulhat, hogy

szimplán elegem lett a lelki

vircsaftból,

és kezdek leszokni.

Lassan fel se tűnik az ágy végében

kuporgó kórlap.

Inkább az alvást választom

a perverz fülelés helyett.

Párnám alatt hasztalan galoppoznak

az álomszekerek,

bár óceánnyi karnyújtásra

a pisze, kerek

orrtól, mikor melletted

vergődöm az illatiszapban

kicsit kényelmetlen a szállás.

Kivételesen mindenképp pozitívum,

hogy a bóbiskoló nyugalmat többé

nem tépi miszlikbe a ricsaj,

mondjuk a zenedobozból szüntelen

harsog a blőd nosztalgia-bakelit,

és a szomszéd szobában a jövő

zilált teóriákat komponál.

Szerinte a szerelem a közeledő

kompon áll,

én pedig a kikötőben vegetálok,

ám sosem hittem az ilyen

reménykategóriás fércműveknek,

mint a következő hónap.

Tüsténtet akar, finnyás a gusztus,

hiába ajánl csinnadrattát

a bágyadt Augusztus,

néha hajlamos vagyok visszaesni,

mélyen még rólad brummog a

csintalan brácsa,

mikor az égkalitkában a

felhők habrácsa

hajnali díszeivel dicsekszik,

és egy újabb doboz cigarettáért

ballagva,

a közért bejáratában

színeket szíjaz rám a végtelen.

Esetleg amikor a

november surrog a zivatarban,

és tudod, gyerekes vagyok,

tehát vihar után is,

mialatt napszilánkokat

szedegetek a szememből.

A párolgó betonszigetek

idomulnak hozzám,

a sütkérező zebra sörényén

téged lebegtet,

komisz a tócsa,

ám a gyakorlat fukar szatócsa

elmélet-garasokért csak

ürességet árult.

Igen, megvettem azt is.

Ha emiatt zsákká puffaszt is

a méreg,

szerinted mit érek el vele?

Rajtam kívül milliókat átrázott

az ostoba kalmár,

és a legtöbb kárvallott kórtermekben

nyakal már,

míg én a főépület

csikó gyepkárpitján gyógyulok.

Itt a szederfa gavallér ágain

átles a fényszőke július,

kezd visszavonulni az ősz hajú csend,

és túl messze vagy, hogy ismét elcsend

ezt a kerti kuckót,

amit távolságból barkácsoltam.

Csupán mellesleg,

utóiratként, meg kell

jegyeznem,

bár felejtésbe tuszkolnak a terápián,

igazából a baráti látogatások

segítenek.

Viszont elvétve velük is

kényelmetlenül mocorgok

az optimista skatulyában,

netán némává görnyedek

a kísértés satujában,

és arra gondolok,

vajon kiszöknék-e,

ha lent várnál

a szanatórium kapujában...
 

Ám hozzáfűzésként....IGEN!!! A világ legboldogabb embereként szárnyalnék hozzád akárki akármit mondd, igen újra Tiéd lennék!!!

Elmenekülni, vagy a barátaimmal maradni???

Néha úgy elmennék innen.
Egy országút van előttem.
Hová vezet? Nem tudom.
Messze, messze, el innen.
Lehet, hogy sehová sem vezet.
Lehet, hogy végtelen.
Csak mennék, mennék.
Nem figyelném, hova,
csak mennék egyenesen.
Éjszakákon és nappalokon át.
Hallgatnám a szellő csendes dalát.
Örökké?
Milyen sokáig tartana akkor az élet?
Megváltoznák? Visszavágynák?
El mernék indulni egyáltalán?
Feladnák minden szépet,
ami eddig történt velem?
Feladnám a dolgokat,
melyektől eddig szép volt az életem?
Csak rálépnék az útra, itt hagyva
családot, barátokat?
Feladva a féltve őrzött álmokat?
Képes lennék mindent elfelejteni?
Elfelejtenék vajon szeretni?
Mosolyogni, nevetni?

Ha jobban meggondolom:
Ez az út nekem túl idegen.
Szeretem az életet,
szeretem az embereket.
Maradok inkább a helyemen.
Hisz annyi ember ölel még át,
és így is hallhatom a szellők dalát.
Mennyi rosszon nevethetek,
éjjelen és nappalon át!
Hisz az élet szép;
Csak tudnod kell:
Veled van egy igaz barát!


________________________________________


Hát igen....lenne egy lehetőség esetleg, hogy itt hagyjam ezt az életem egy időre, nem is kevésre, de..........
Nem vagyok rá képes, ahogy anno se ment!!! :S
Az van, hogy SZERELMES VAGYOK ÉS EZ JÓ IDEIG NEM FOG ELMÚLNI!!! Elbasztam, de már nem tudok változtatni...:S
Viszont nem ez az egyetlen indok, mert vannak igaz barátaim olyan lelki társaim akikre számíthatok. Ők ha kell velem sírnak, ha kell felvidítanak, ha kell meghallgatnak, ha kell tanácsot adnak, ha kell felpofoznak......és még folytathatnám a sort, de azt hiszem ennyi is elég.
Írtam nekik nem is olyan rég egy verset, amit most ide is felrakok.


________________________________________



Írtam én egy verset, tudjátok, nem is olyan rég,
Nyomasztó volt minden, de végre derűsebb az ég.
Ha azt kérdezitek most, mi ez a változás?
Azt felelem, ti vagytok a barátaim, nem pedig más!


Ti vagytok azok, akikre mindig számíthatok,
Akiknek köszönhetem azt, hogy a gödörből kint vagyok.
Mikor úgy érzem, hogy minden rossz, és értelmetlen életem,
Ti mellettem vagytok, és tartjátok a lelket énbennem.


Barátaim, ti vagytok, akikért élnem érdemes,
Velem vagytok és ez fontosabb, minthogy az ember hány éves.
Köszönöm, hogy vagytok nekem és számíthatok rátok,
És őszintén remélem, hogy a barátaim maradtok.


Hogy a barátaim maradtok, mikor minden sötét,
Amikor minden rossz körülöttem és beborul az ég.
Ti olyankor mellettem álltok és értelmet nyer minden,
Mert ti képviselitek azt, ami miatt jobb az én életem.


Bizony néha nem könnyű velem, de ti mégis kitartotok mellettem,
És tudom sokszor nem úgy tűnik, ám ez sokat jelent nekem.
Végezetül kimondom amit érzek és gondolok;
Boldogságom alapja az, hogy Ti a Barátaim vagytok.


________________________________________


Visszatérve a szerelemre, hááááát igen szerelmes vagyok beléd (szerintem tudod hogy te vagy az) és bár lehet úgy látszik nem fáj, nah jó nem is látszik úgy, hiszen jó színész vagyok de ez rajtam is túl tesz..... :S
Tehát neked is küldenék valamit!

Az élet megy tovább... bár vele folytatni az utat nagyon nehéz...

Kavargó, durva szelek lelkem peremétől
Egészen a legmélyebb kamrákig… felemésztenek.
Ezt éreztem, nem hittem gyógyírt, kiutat.
De itt állok most erősen, minden eddiginél
Eltökéltebben… mert engem eltiporni ilyen
könnyen nem lehet.


A vérző sebek mentális gyógyítása komoly feladat,
Nem is hittem a létezésében, mégis itt vagyok.
Egyszer fenn, egyszer lenn… ez normális folyamat,
Visszatérni nagy feladat, eleinte üres győzelem,
Mely csak ott van a levegőben, de örömet nem okoz.


A vihar okozta sötétség átláthatatlannak tűnt,
Reménytelenül küzdöttem a fényért, melyet mintha
Elszívott volna eme gonosz jelenség… de megtaláltam
A kulcsot, mely újraindította a már jól megismert
Személyem, és a kapitalista, eltorzult, kiábrándult,
De szeretett világot körülöttem.


A sötétség megbomlott, a Nap csóvái csak úgy
Törtek át vékony rétegén,
Mintha csak a víz tükrével tenné ezt, egy
Meleg nyári délutánon, mielőtt eljön a meghitt alkony.
Lelkem ezennel felszabadult, újra él, sőt… többet akar.


Megsokszorozódott energiákkal lépek vissza a harcmezőre,
Érzem, erőm most kitart, nem hagy cserben.
A vihart most már csak én vezérelhetem, nem kebelezhet be
Újra, hatalmammal visszaélni nem fogok, megígérem.
Az Élet hatalmas alkotás, művelni ezentúl megfontoltan fogom.

A gondolatolvasás próbálgatása...

Azon tűnődöm vajon mi járhat a fejében, mert érzem valami megváltozott, de nem tudom mi... :S Sőt a legszebb, hogy azt sem tudom meghatározni jó, vagy rossz dolog lehet... Tippelgethetek csupán, melyből született az a vers, melyet beírok ide. Vajon ez jár a fejében? Ezt éli meg? Nem tudhatom míg nem beszél velem... 


Ha szomorúan, elfáradva
éled már az életed;
idővel majd rá kell jönnöd,
sokáig így nem mehet.
Bezárkóznál önmagadba,
menekülve a világtól?
Vagy érzelmekben gazdag réten
keresnéd a virágot.

Azt kérdezed: Hogy legyen hát?
mert a döntés túl nehéz,
tőlem várod a segítséget
belül pedig mást remélsz.

Reménykedel, hogy az élet
hamarosan helyre áll,
addig pedig szépen, lassan
megemészt a kínzó vágy.

Szabadságra vágysz már régen,
de elmondani nem mered;
be vagy zárva börtönödbe
s szabadulni nem lehet.

Talán hogyha belevágnál
és feladnád volt életed,
szeretteid könnye fájó
mit elviselni nem lehet.

Végre egyszer szabad lennél
elérnéd a célodat,
de a könnycsepp lelked mélyén
egy életre ott marad.

Kitörölni nem tudod már,
visszamenni nem lehet
és újabb fájó emlékekkel
éled majd az éveket.

Egy napon majd belefáradsz
és megunod a létedet,
egyedül és szomorúan
hagyod itt az életet.




Nos vajon mi lesz a válasz? Igazam lesz, vagy mégse? Azt hiszem ezt most még egy ideig nem fogom megtudni......sajnos......

Szerelem...

"Azt kérdezed mit látok a szemedben?
Eröt, Mely összeroppantani is képes lenne,
Vágyat, melytöl minden elérhetövé válik,
Akaratot, amely sosem hanyatlik,
Tüzet, mely a földdel tesz egyenlövé mindent,
Kegyelmet, melytöl minden bünös megbocsátást nyer,
Szeretetet, amely az egész világnak elég lenne,
Vadságot, mely mindent magával ragad,
Fényt, melytöl a sötétség menekül,
Érzelmet, amely, sosem tünik el,
Hálát, mely csak keveseknek adatik meg,
És egy pici szomorúságot, mellyel a világot váltod meg.
Még mindig azt kérdezed, mit látok a szemedben...?
Valakit látok, ami jó érzéssel tölt el....
Látom magamat a szemedben...
Látom, az Eröt, ammellyel Szeretsz,
Látom a Vágyat, amivel mindent elérsz,
Látom az Akaratot, mely nem hanyatlik el,
Látom a Tüzet, mely, ha kell azonnal megperzsel,
Látom a Kegyelmet, amellyel megbocsátásra képes leszel,
Látom a Szeretetet, mely mindenkinek elég lenne,
Látom a Vadságot, mely magával ragad engem,
Látom a Fényt, melytöl menekül a sötét,
Látom az Érzelmet, mely nem tünik el,
Látom a Hálát, mely neked megadatott
Látom a szomorúságot, amivel megmenthetnéd a világot,
És a sok dolog között valahol a szemedben ott vagyok én is...
Köszönöm, hogy ott lehetek a világ legcsodálatosabb dolgai között.
Az Erö, Vágy, Tüz, Kegyelem, Szeretet, Vadság, Fény, Érzelem, Hála, 
És a szomorúság között.......Köszönöm..."

____________________________________________________________

Ezt írta nekem egy olyan ember aki nekem nagyon fontos, akibe szerelmes vagyok, akiért mindent megtennék.... (és akár asszem évekig tudnám sorolni...) Ez az ember jelen pillanatban a párom... <3 (kereken 20 napja) Nagyon szeretem és nagyon jól esett mikor ezt átküldte és mondta, hogy ő írta nekem... :) Látom így is gondolja a dolgokat és ez engem nagyon fel tud dobni! Vannak persze olyan kis dolgok amiken jókat veszekszünk, meg behisztizünk, meg ilyenek, de hát egy kapcsolat elején a türelem nagy erény! (hehe...bennem egy költő veszett el, ez rímelt! XD) Ha azt veszem, akkor nagyon sok dolog van amit tudunk már egymásról, de igazából azt mondom még az "ismerkedési stádiumban" vagyunk... Van egy nagy probléma amit meg kell oldani! Mert ha nem akkor minket elszakít az élet, amit se Ő se én nem szeretnénk! :( Tehát mit tudunk tenni? Harcolunk az idővel, a világgal, de leginkább saját magunkkal!!! De azt vallom, ha együtt csináljuk, akkor bármire képesek vagyunk! :) Nos asszem most ennyi.... 

Végezetül egy kis vers tőlem:

Őrülten imádlak,
éjjelente kívánlak,
érted bármit megtennék,
s cserébe semmit nem kérnék.
Látványodtól
térdem remeg,
szívem dobog,
ó mily heves!

Csókod édes,
s tüzes… Éget!
Elporladok ajkadon,
s megpihenek válladon.

Minden porcikámban
érted ég a vágy tüze!
A szememben láthattad,
hisz az a lélek tükre.

ez meg lett írva,
hogy mi egy sírba
leszünk eltemetve
mert egymásnak lettünk teremtve!

(Neked Kicsim! Szeretlek!<3)

Egy új kezdet...

Kedves Blog!

Azért kezdtem el ezt a blogot most írni, hogy azok az emberek, akiket szeretek, meg szeretnek nyomon tudják követni a jellemfejlődésemet, gondolatmeneteimet, érzéseimet meg úgy szimplán engem.

Igazából 2006 augusztus 25-e óta írok blogot, de úgy gondoltam írok még egyet ezentúl amelyben sokkal több mindennel fogok foglalkozni...

Szóval jó böngészést...