Álom...

Aki ismer, vagyis vagyok vele olyan viszonyban az tudja hogy nem tudok aludni...

Nah jó ez így nem igaz...nem merek aludni...

Ezt hosszú lenne kifejteni, de most írtam egy verset ezzel kapcsolatban, amit most beírok ide:

Csak némán fekszem az ágyon,
S bennem tovább él az álmom.
Fekete sötét erdö közepén,
Napsütéses, virágos a rétre lelék.

Megkínál hellyel a selymes mezö,
Szomjam oltja nedüjével a piciny felhö.
Körbenézek, minden-minden olyan jó,
S akkor látom, odamászik egy pillangó.

Csodás jószág, ilyet még nem láttam,
Csak néztem, s tátottam a számat.
Felmászott a lábomra, kezemre,
Akkor vettem jobban szemügyre.

Bogár szem, gyönyörü szárny,
A szinekben sincs semmi hiány.
De az egyik szárnya furán áll,
Eltörhette biztos a pici lány.

Füszálakkal sínbe tettem,
Nézett rám hálás tekintettel.
Nagyon sokáig ápoltam és védtem,
Míg szárnyrakelhetett szegényke.

Csak némán fekszem az ágyon,
S bennem tovább él az álmom.
Szikla tövében, hol a turul fészkel,
Kékmadár él búsan ketrecében.

Vágyik ö a kékes messzeségbe,
Menne ö, nem csak vendégségbe.
Hiába menne, hiába vágyna,
Be van zárva a kalitkába.

Kijöhet, ha zárva ajtó, ablak,
Dolgozhat, mig vannak magvak.
Ablak elött ül fájó szívvel a Kékmadár,
Engem, a szabadítót nagyon vár.

Tüstént táltosom nyergébe pattanok,
Egy pillanat alatt az ablaknál vagyok.
Kezemben ott suhog a buzogányom,
S máris az ablak helyett lyuk tátong.

Kékmadár és az Ö kis csibéje,
Csak szállnak fel a magas égbe.
Vállamra száll, és hozzám bújik,
Hálából kapok tölük egy-egy puszit.

Csak némán fekszem az ágyon,
S bennem tovább él az álmom
Kék óceán közepén
Egy pálmafás szigetén.

Ott élünk mi nagy boldogságban,
Kékmadarammal és a fiókával,
Aki a törött szárnyú Pillangó,
Minden annyira, annyira csuda jó.

Élünk egymásnak és a mának,
Minket sehol se várnak.
Boldogságsziget a hely neve,
Ott várlak, hát gyere, gyere!

Csak némán fekszem az ágyon,
S bennem tovább él az álmom.
De mindez sajnos csak álom…
Küzdök, hogy valósággá váljon.