Megihlettek a dolgok és úgy döntöttem megírom én hogyan látom a festészetet... Remélem majd tetszik...
Pillanatnyi életképek egyhelyen,
meg kell hagyni a festészet rejtelem,
az emberek csodálkozva figyelik
jelenetben felvázolva mi rejlik.
Másképp látja a festő az életet,
a múzsája tűzbe lépő félelem,
ilyen érzés újabb erőt ad neki,
mikor képét mások előtt felfedi.
A művészek, tudjuk hogy mind szegények,
minden képet feltárnak igy szerényen,
lelkük remeg, szivük tombol lelkesen,
nem élnek meg e munkából sohasem.
Alkotásuk az életük értelme,
csalódásuk, szeretetük él benne,
látogatók érezzétek, ha lehet,
válogatott életképek mindezek.
Üres zsebbel, szeretetben élnek ők,
különleges, jó emberek a festők,
amikor a sors ellenük fordulna
kézenfogja ecsetüket a múzsa.
Képeikben a világról mesélnek,
életre kel a virágzó természet,
minden képük dicséretet érdemel,
tehetségük természetes, végtelen.
Ők elmennek, a festmények mesélnek,
igy üzennek, szép az élet megérte,
rögös úton lassan ballag a festő,
ugye tudod, ő ezt kapta Istentől.
Különleges ez a világ láthatod,
rendszeresen előtted áll tárlaton,
a festmények nézők előtt játszanak,
művészlélek merit erőt általa.
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésEl se hittem, h verset irtál nekem és még most se...Mikor elsőre olvastam enyhe kifejezés, hogy elakadt a szavam. Se köpni se nyelni nemtudtam, csak egyvalamit : sirni. A második verszaknál már bőgtem és a harmadikig már el se jutottam ,de a szivem már 1000-t vert. Majd kiugrott, annyira adott egy adrenalin löketett. És újra s újra elolvastam, hogy felfogjam, ez ... az egész olyan, mint a levegő számomra, mintha a gondolataim lennének szavakban. Leirhatatlan. Számomra az, mert nekem amikor grafitot fogok, amikor a szént már a bőrömön érzem, amikor az olajfestékek áztatta vászon mellett alszom el a fáradtságtól, az maga a mennyország számomra, az mámoros. Olyan ez már mint egy függőség, mint a számomra legizletesebb heroin. Ha nem rajzolok, akkor ideges vagyok, de mihejst ceruzát vagy ecsetet ragadok, felszabadulok s mindent kizárok, csak megyek a saját fejem után rajzolni rajzolni és még többet Ó igen. Ha elzárnának bármiféle irószertől, egy gumiszobába, én komolyan mondom a véremmel festenék a falra.
VálaszTörlésNincs lehetetlen, nincs ennek határok, csak álmok vannak és vágyak, én ebben élem ki magam és ettől felszabadulok, mintha megkönnyebűlne a lelkem.
Énis gondoltam, hogy irok verset, v valami olyasmit, mint a többiek és irtam is, de valahogy nem elég jó. Biztos vagyok benne, h érted, h... mint a filmekben a történések teljesen mások, másképp zajlanak, mint amikor az ember azokat ténylegesen a való életben saját magán tapasztallja. Szóval ez belűlről jön, ez a szikra, amin egész nap kattog az agyam, és menni menni papirt ragadni és kiadni magamból mert én igy kiálltom ki, ha fáj valamim ha boldog vagyok, ha bármit is érzek, igy adok hangot neki.
Velem sose volt az a probléma, h mi leszek ha nagy leszek... Három éves korom óta járok rajziskolába, s mindvégig a képzőművészet egy olyan biztos pont volt az életemben, ami nélkül nemtudnék élni. Ehhez tartozom, ehhez a világhoz, ha ez nem lenne, akkor én se léteznék, abban biztos vagyok. Nekem ez az életem. Erre a ritmusra születtem.
Picit hosszú lett, ezért bocs, de képtelen avgyok pár versszak mögé rejteni azt a sokminent ami ilyenkor kavarog bennem. A vers tökéletes. Sokatmondó. Hálásan köszönöm. S még valami, hogyis mondjam... azt a ritmust játsza, amire énis születtem :)