Az élet megy tovább... bár vele folytatni az utat nagyon nehéz...

Kavargó, durva szelek lelkem peremétől
Egészen a legmélyebb kamrákig… felemésztenek.
Ezt éreztem, nem hittem gyógyírt, kiutat.
De itt állok most erősen, minden eddiginél
Eltökéltebben… mert engem eltiporni ilyen
könnyen nem lehet.


A vérző sebek mentális gyógyítása komoly feladat,
Nem is hittem a létezésében, mégis itt vagyok.
Egyszer fenn, egyszer lenn… ez normális folyamat,
Visszatérni nagy feladat, eleinte üres győzelem,
Mely csak ott van a levegőben, de örömet nem okoz.


A vihar okozta sötétség átláthatatlannak tűnt,
Reménytelenül küzdöttem a fényért, melyet mintha
Elszívott volna eme gonosz jelenség… de megtaláltam
A kulcsot, mely újraindította a már jól megismert
Személyem, és a kapitalista, eltorzult, kiábrándult,
De szeretett világot körülöttem.


A sötétség megbomlott, a Nap csóvái csak úgy
Törtek át vékony rétegén,
Mintha csak a víz tükrével tenné ezt, egy
Meleg nyári délutánon, mielőtt eljön a meghitt alkony.
Lelkem ezennel felszabadult, újra él, sőt… többet akar.


Megsokszorozódott energiákkal lépek vissza a harcmezőre,
Érzem, erőm most kitart, nem hagy cserben.
A vihart most már csak én vezérelhetem, nem kebelezhet be
Újra, hatalmammal visszaélni nem fogok, megígérem.
Az Élet hatalmas alkotás, művelni ezentúl megfontoltan fogom.