Érzések, melyek csak úgy jönnek... (3. rész)

Falombokon áttörő fény,
Árnyékát a földre vetve rajzol,
Kusza ágak rendje: titkos törvény,
A szélben, mint lüktető ér táncol.
Gátakba ütköző, növekvő ágak,
A tündöklő napfényt ízlelik,
Elérkeznek az őszi árnyak,
A földet lehulló levelek illetik.

Nem áll meg a tánc, tovább lüktet az ág,
Téli színben, egy fagyos éjjen,
Vörös nektár csordul, melyet tövis vág,
Hogy fájdalmas sorvadásba térjen.

Megvilágít a tavaszi fény,
Egy élettelen testet a korhadt fa tövében,
Mely régen, mint ˝ élő lény˝,
Fürkészte az ágak táncát egy véges létben.

/Gábriel/